Szegénységben, társadalmi igazságtalanságokban gyökereznek lelki problémáink. Tudomást nem véve az emberek szociális problémáiról, hoznak olyan döntéseket, a hatalom képviselői, melyek csak mélyítik a meglévő problémákat, ássák a mélyebbnél, mélyebb gödröket, hogy abba temessék el a szegénység nem kívánatos jelenlétét.

Rendszeresen munkából élők javainak a 10-12%-t segélyek kiosztására használják fel. Megszokottá vált a segélyből élés, de nem azok számára, kik valójában rászorulók, hanem az éppen azt kihasználók javára. Mondjuk ki, a cigányság erre alapozza életét. NEM DOLGOZNI, JÓL ÉLNI. Ezekből fakadóan jelenik meg az emberekben az olyan mentalitásforma, mint a rabszolga és a szellemi harcos összehasonlítása. Rabszolga kisebbségi érzése, fejlődik ki azokban, akik éppen, hogy a szellemi harcost kellene, hogy megvalósítsák. Nézzük talán behatóbban e problémakört: akik ki tudják használni embertársaikat bármilyen formában, hatalmaskodónak, tekintélyesebbnek számítanak a gondolkodásunkban éppúgy, mint a lelkiségünkben. Ott ahol a hatalom hagyja, hogy a szellemi, fizikai munkás váljon rabszolgává, komoly válságban van a vezető hatalom gondolkodásmódja, ugyanis azt támogatja, aki a bűnözés gyökeréből táplálkozik. A rabszolga alázatos, engedékeny ember, mert tudja, önmagáért nem szeretik, csak a tetteiért, fizikai munkájáért. Tudat alatt olyan kapcsolatokat keres, melyek megerősítik ebben a hitében. Rabszolgák lettek a becsületesen dolgozó, szellemileg felvilágosult emberekből. Tudja és érzi az ilyen ember a lelkében, soha nem fog tudni elismerést kivívni magának, csak akkor, ha legyőzi fizikálisan a kihasználót. Kialakul tehát egy ellenségkép. Állandóan azon tűnődni az embernek, hogyan győzheti le ellenségét, visszaveti az állati sorba. Hatalom feladata lenne, megváltoztatni e gondolkodásmódot, mégpedig úgy, azt tenni szellemi munkássá, aki azt megérdemli, s nem hagyni, hogy az ellenkezőjére váltson mindez. Kitörölni a becsületes emberek gondolkodásából, „nem vagyok méltó, nem vagyok méltó” például az elismerésre, felemelkedésre.

Cigányságot, nem mint népfaj, ítélem el, hanem mint, godolkodásmódot. Közöttük  éppúgy találunk becsületeseket, mint a "nem cigányok közt" gazembereket.   

Kriminálpszichológusok, amíg kívülről ítélik meg a történéseket, vagyis velük nem történik meg az általa  elemezett bűneset, nem fognak tudni, objektív képet alkotni.